Ror�t�ra m�gy, any�m, hajnali mis�re. L�tom, ahogy kopott, fekete fejkeszken�d al�l odaver tekinteted a templomkeresztre, amelyen el�sz�r szokott megvillanni a hajnal. S�tt� fel�l szokott j�nni a f�ny, a Dun�n t�lr�l, a hegyek m�g�l, s hogyan, hogyan nem, pontosan a kereszt f�mj�n villan meg el�sz�r. Ezt is t�led tudom, any�m, te mutattad meg nekem ezt a kereszten jelentkez� hajnali f�nyt, akkor r�gen, mikor el�sz�r vezett�l el a hajnali mis�re.
Any�m, azt az els� hajnali mis�t s�rom ma vissza.
Eml�kszel-e? Bizonyosan. Ahogy most ott m�gy, s�ntik�lsz, �regen, a dr�ga Duna-parton, fel a B�sz�rm�nyi k�z�n, ahogy cseng-csilingel kezedben a fagy�ngy-r�zsaf�z�r, s ahogy tartasz-iparkodsz a templom fel�, a hajnali �zenett�l villog� kereszt ir�ny�ba – tudom, te is az �n els� ror�t�mra gondolsz.
H� esett akkor m�r, s a kisk�dm�nt adtad r�m, amelyet a madari v�s�ron vett�l. Nadr�gb�l is a testhez�ll�, b�rsony csizmanadr�gomat viseltem, s eml�kszem, a mosolyg�sod k�zben is k�nnybe l�badt a szemed, amikor a csizmanadr�g ellen�re a foltos bakancsomba z�ttyenteted bel� a l�bamat. A csizma v�tel�t ugyanis a k�vetkez� v�s�rra ir�nyoztad el�, amikorra ap�m – hal�sz l�v�n – kifogja majd az �reg harcs�t a Dun�b�l. A „k�vetkez�” b�torkeszi v�s�r r�gen elm�lt, s az �reg harcsa csak nem akar�dzott ap�m h�l�j�ba ker�lni, enn�lfogva t�rt�nt, hogy a csizmanadr�g mell� a bakancsaimat kellett felh�znom, �gy indulunk el a ror�t�ra.
Nem volt baj az �ton. A csizmanadr�g olyan m�lyen torkollott bel� a bakancsomba, hogy fittyet h�nyhattam a h�ra, amely pedig j� vastagon fek�dt az �ton. Hamarosan ott voltunk a templom k�zel�ben, s ekkor mutattad meg nekem a keresztet, amelyen ott ragyogott a hajnal.

Ezt ne feledd el, kisfiam – mondtad.
A keresztet? – toppantam meg.
Azt, de a hajnalt se, am�k a kereszten villog!
A kereszt a b�nat – mondtam okosan –, a hajnal pedig az �r�m.
Ezt hogyan �rted? – n�zt�l r�m.
�gy – feleltem kicsi gondolkod�s ut�n –, hogy a keresztre vert�k Krisztus Urunkat.

Ez csakugyan nagy b�nat v�t. �s a hajnal vajon mi�rt �r�m?
Erre azt�n nem tudtam felelni.
Elmosoly�tottad magadat, s felpillantott�l a torony tetej�n sug�rz� keresztre.
A kereszt meg a hajnal egyszerre sz�lettek, kisfiam. Ez�rt szeretik egym�st. A kereszt a hajnalt v�rja, s a hajnal �t cs�kolja meg el�sz�r.
Nem �rtettelek. K�rdezni akartam valamit. De a templomban kigyulladtak a gyerty�k, Vilmos Mih�ly mester �r felb�gatta az orgon�t, a k�ruson Kukola Lajos meg a t�bbi leg�nyek r�zend�tettek arra, hogy: „Harmatozzatok, �gi magosok…”
Megragadtad a kezemet, s beh�zt�l a zeng�, f�nyes templomba.
Nem �rtettelek akkor, r�gen, any�m. Most m�r �rtelek.
S azt izenem neked, ror�t�ra indultodban, fagy�ngy-r�zsaf�z�redet csilingeltetv�n, mik�zben ott s�ntik�lsz az �des, dr�ga, b�s Duna-ment�n, azt izenem inn�t a messzes�gb�l: im�dkozz�l �rtem, any�m, hogy a keresztemmel egy�tt sz�less�k meg a hajnalom is…